MÉLTÓ MEGÉLHETÉS


Debrecenben jártunk

Országjárásunk legutóbbi állomásáról

2017. július 07. - MSZEH_HAPN

Fontosnak tartjuk, hogy a hasonló területen, de akár más-más településen dolgozó szervezetek tudjanak egymás munkájáról, mert így lehetőség nyílik arra is, hogy erősíthessük egymás tevékenységét. Ezért időnként felkerekedünk és elmegyünk az ország különböző pontjain aktív közösségekhez egy-egy…

Tovább

Sikerek, mérföldkövek és együttműködések 2015-ben

A 2015-ben nagy fába vágtuk a fejszénket: több mint 10 ingyenes képzést szerveztünk a szegénység és érdekérvényesítés különböző kérdésköreire koncentrálva; tagszervezeteink munkáját 5 miniprojekt lebonyolításával segítettük; elindítottuk a megfelelő szintű garantált…

Tovább

Sikerek és mérföldkövek 2014-ből

A 2014-es év mozgalmas volt, fontos új folyamatok elindításáról szólt a szervezetünknél. Többek között megszerveztük az első elszámoltathatósági fórumunkat, aminek célja az volt, hogy az európai parlamenti választások jelöltjei nyilvánosság előtt valljanak színt: megválasztásuk esetén támogatnák-e a…

Tovább

Külföldi sajtónk, nyilvánosság

Rólunk írták idegen nyelven

Szervezetünkről, munkánkról, témáinkról időről időre jelennek meg írások, cikkek, beszámolók és híradások idegen nyelven is. Alább a legutóbbi évek termését szedtük csokorba. // Here you can find foreign language publications about our work in various languages such as English, Croatian, German,…

Tovább

Rólunk/About Us

A blogról A meltomegelhetes.blog.hu a Magyar Szegénységellenes Hálózat (MSZEH) blogja, amelyet azért hoztunk létre 2016-ban, hogy erősíteni tudjuk a szegénységet megtapasztalt emberek hangját, bemutassuk személyes történeteiket, hírt adjunk az akcióinkról, eseményeikről, tagjaink és partnereink…

Tovább

Egy ötgyermekes édesanya története

A következő írás egy szegénységet megtapasztalt édesanyáé, aki a nehézségei ellenére évek óta ad aktivitásával, tenni akarásával erőt másoknak. Története jó példája annak, hogy mielőbb nagy szükség lenne Magyarországon megfelelő szintű garantált minimumjövedelemre, amely a szorult helyzetben élőknek…

Tovább

Imre története

Elhangzott 2016. október 17-án, A szegénység elleni küzdelem világnapján

Az alábbi történet jól illusztrálja, hogy nemcsak "beleszületni" lehet a szegénységbe, hanem a képzettség ellenére is elérheti az embert egy munkahely elvesztése vagy akár egy betegség következményeként. Imre mesél nekünk, aki a sok egyéni nehézsége ellenére is fontosnak tartja, hogy fölhívja a…

Tovább

Méltó megélhetést! Nyílt levél A szegénység elleni küzdelem világnapján

A megfelelő szintű garantált minimumjövedelemről kérdeztük az illetékes államtitkárságot

A nyílt levélhez várjuk a csatlakozni szándékozó szervezetek jelentkezését; csatlakozási szándékukat a hapn@hapn.hu email címen jelezhetik. Az alábbiakban a Magyar Szegénységellenes Hálózat Méltó Megélhetés Munkacsoportjának nyílt levelét tesszük közzé, amelyet civil szervezetek és aktivisták…

Tovább

Beköszöntő a Méltó megélhetés hetén

Kedves Olvasóink és Reménybeli Követőink! Azzal a szándékal indítja a Magyar Szegénységellenes Hálózat e blogját, az októberi, immár hagyományossá váló Méltó megélhetés hetén, mert munkánk során gyakran tapasztaljuk, hogy amivel foglalkozunk, a szegénység jelensége annyira megszokottá és…

Tovább
süti beállítások módosítása