MÉLTÓ MEGÉLHETÉS


LMBTQ emberek és szegénység

Amiről keveset hallunk...

2017. április 06. - MSZEH_HAPN

2015-ben, közösségszervező képzésünk után kezdtünk egyre gyakoribb együttműködésbe a Budapest Pride-dal, szerveztünk képzést, rendeztünk fórumot közösen. Az ok, hogy mindnyájunk számára érzékelhető: a szegénység olyan teher, ami alapvetően meghatározza az érintettek életét, és még jobban nyomja a…

Tovább

Közösségszervezőink Katowicében

Ízelítő Európai Közösségszervező Iskola című programunkból

A közösségszervezés érdekérvényesítési eszközket, módszereket foglal magában, amelyek segítségével hatékonyan vehető fel a küzdelem a kirekesztés ellen. Nagy örömünkre szolgál, hogy Európai Közösségszervező Iskola elnevezésű programunk keretében hat közösségszervezést tanuló képzési résztvevőnk…

Tovább

Street artosok Szomolyáról

Kiállítás és emlékezés a roma holokauszt áldozataira fiatalokkal

Két videót osztunk most meg, mindkettő tagszervezetünk, a SZETA Egri Alapítványa által jutott el hozzánk. Civil kezdeményezésük keretében a szomolyai street art csoport szervezett interaktív foglalkozást iskolás gyerekeknek. A történelem tragikus fejezete a holokauszt, amely többek között számos…

Tovább

Jó hírt kaptunk!

Karácsonyi akció

Nagy öröm a számunkra, amikor tanúi lehetünk annak, hogy azoknak a szegénységet megtapasztalt embereknek, akik a tagszervezeteinkkel kapcsolatban állnak, sikerül egy kicsit könnyebbé tenni a mindennapjait. Így történt ez karácsony előtt pécsi családok esetében is, a velük dolgozó szervezet, az…

Tovább
süti beállítások módosítása