MÉLTÓ MEGÉLHETÉS

Sikerek, mérföldkövek és együttműködések 2015-ben

2017. március 10. - MSZEH_HAPN

A 2015-ben nagy fába vágtuk a fejszénket: több mint 10 ingyenes képzést szerveztünk a szegénység és érdekérvényesítés különböző kérdésköreire koncentrálva; tagszervezeteink munkáját 5 miniprojekt lebonyolításával segítettük; elindítottuk a megfelelő szintű garantált minimumjövedelemről szóló "Ez a minimum!"-kampányt, aminek keretében A szegénység elleni küzdelem világnapja (október 17.) körüli napokat rendezvénysorozattá szélesítettük Méltó megélhetés hete címen; a szegénységről szóló tájékoztató animációs kisfilmünket mutattunk be; országjárásokat szerveztünk; szegénységet megtapasztalt emberek részvételével képzést tartottunk Horvátországban a közösségszervezésről; Társadalmi játékok napja címmel játéknapot és fórumszínházi workshopot tartottunk - és még sok egyében is dolgoztunk. Alább összegyűjtöttük, hogy min.

 

okt_17_2015.jpg

 Fotó: MSZEH, A szegénység elleni küzdelem világnapja, 2015. október 17.

 

Garantált minimumjövedelem, jövedelmi szegénység

Az előző évben elszámoltathatósági fórumon kérdeztük az európai parlamenti választások jelöltjeit arról, hogy megválasztásuk esetén támogatnák-e a megfelelő szintű garantált minimumjövedelmet (GMJ), 2015-re pedig azt terveztük, hogy elkezdünk olyan tájékoztató anyagokat összeállítani, amelyekből láthatóvá válik, hogy milyen sok embert érint a szegénység Magyarországon, és milyen sürgős szükség lenne a GMJ mielőbbi bevezetésére. A tájékoztatók mellett sokféle eseményt is szerveztünk a kérdés köré.

 

"Ez a minimum!" - kisfilm

Szegénységet megtapasztalt aktivisták és szakértők bevonásával 3 perces animációs filmben hívjuk föl a figyelmet arra, hogy a magyar társadalom jelentős részét veszélyezteti a szegénység vagy a társadalmi kirekesztés, illetve hogy a szegénység visszaszorítására vannak eszközök: ilyen például a megfelelő szintű garantált minimumjövedelem. A kisfilm megtekinthető ITT

 

Méltó megélhetés hete 2015

"Ez a minimum!" című kampányunk keretében 2015-ben október 12. és 17. között több helyszínen zajló eseménysor keretében állítottuk reflektorfénybe a szegénység problémáját. A rendezvényeket október 17-én, A szegénység elleni küzdelem világnapján egy demonstrációval zártuk. A hét folyamán Budapest mellett programok valósultak meg Mátraverebélyen, Győrben és Pécsett.

Mátraverebély

Itt első ízben került sor a jövedelmi szegénységről szóló esemény megszervezésére helyi közösségszervezőnk, Bogdánné Timi munkája nyomán. A település lakói, felnőttek és gyerekek egy, a jövedelmi szegénység kérdéseit interaktív formában körüljáró játéknapon vettek részt egy a Gazdálkodj okosan! című táblajáték ihlette saját fejlesztésű társasjáték, a "Gazdálkodj okosan - de szegényen!" keretében és gondolkodtak a szegénységben alkalmazott megküzdési stratégiákról. A program igazi közösségi esemény volt, a verebélyiek együtt játszottak az eseménynek otthont adó helyi tanodában.

gazdalkodj_okosan_de_szegenyen_2015_mmh_matraverebely.jpg

Fotó: MSZEH, Mátraverebély, a játéktábla, 2015. október 13. 

Győr

Győrben szegénységet megtapasztalt emberek, aktivistánk, Márkus Józsi ösztönzésével szerveztek utcai megmozdulást, tájékoztató szórólapokat osztottak, a szegénységről kezdeményeztek beszélgetést a város egyik közterén saját készítésű figyelemfelkeltő pólóikban, toboroztak az október 17-én Budapesten tartott demonstrációra.

mmh_2015_gyori_polok.jpg

Fotó: MSZEH, Győr, helyi aktivisták pólói, 2015

Pécs

Szegénységben élő pécsi szülők segítségével helyi közösségszervezőnk, az Élmény-Tár Tanoda és Az Emberség Erejével Alapítvány közreműködéséből egy közkedvelt kávézóban - aminek a törzsközönsége középosztálybeli emberekből áll, akik kevesebbet tapasztalnak a szegénységből - különleges érzékenyítő sarok született:

"egy olyan szeparált helyet alakítottunk ki, ahol a különböző interaktív, a szegénységgel kapcsolatos játékok, installációk valósultak meg. A program a létminimum alatt való életre és a lakhatási szegénységre fókuszált. A programon láthattak az érdeklődők egy különleges videó-szimulációt olyan helyekről a városon belül, ahol nagyon rossz körülmények között élnek családok, egy installációban megtekinthették, hogy egy létminimum alatt élő család mennyi élelmet eszik meg egy héten és milyen minőségűt, valamint arról is láthattak egy kis szimulációt, hogy hogyan is lehetne megélni 47 000 Ft-ból. Az akcióval sikerült elérnünk olyanokat, akik konkrétan ezért jöttek a helyszínre és arra járó érdeklődőket egyaránt." (Részlet pécsi közösségszervezőnk, Tasnádi Zsófi beszámolójából 2015-ben.)

Budapest

Budapesten szervezett 5 tematikus fórumbeszélgetésünk keretében szó volt

foglalkoztatasrol_mmh_2015.jpg

Fotó: MSZEH, Budapest, a Közmunkás Mozgalom a Jövőért csoport aktivistája, Balatoni Erzsi mesél a közfoglalkoztatásban szerzett tapasztalatairól, 2015

A szegénység elleni küzdelem világnapja - október 17.

Budapesten a Mátyás téren tüntetést szerveztünk, majd A Város Mindenkiével együttműködve részt vettünk az 5. Üres Lakások Menete című megmozduláson. A demonstráción felszólaltak aktivisták a Közmunkás Mozgalom a Jövőért, a Magyar Szegénységellenes Hálózat, az Ide Tartozunk/Magyar Szolidaritási Mozgalom, Roma tagozat és A Város Mindenkié részéről. A fő üzenetek voltak: A méltó megélhetés, a megfizethető lakhatás mindenkit megillet! A tüntetésre és az azt követő menetre a fővároson kívül érkeztek Szolnokról, Győrből és Pécsről is.

mmh_2015_okt_17_demo_jozsi.jpg

Fotó: MSZEH, Budapest, Márkus József beszéde A szegénység elleni küzdelem világnapján, 2015

A megmozdulásnak kiemelt jelentőséget adott, hogy a helyszínül választott VIII. kerületben kilakoltatási eljárások zajlottak, így élénk sajtófigyelem kísérte az eseményeket.

cikk:

videó:

TV:

cikk és videó:

 

Társadalmi játékok napja és képzés - szegénységről az Európa2020 Stratégiában

Az Európa2020 Stratégia, amelynek célkitűzései elérését Magyarország is vállalta, 5 fő célja között tartalmaz egy szegénységről szólót: 2020-ra 20 millióval kell csökkennie az Európai Unióban szegénységben élők számának. Ezzel ellentétben azonban 2014-re a szegénységgel és társadalmi kirekesztéssel szembenézők száma 8 millióval nőtt, és meghaladta a 120 millió főt. Erre reagálva régiós együttműködésbe fogtunk a Horvát Szegénységellenes Hálózattal, hogy egy közös képzéssel és nyilvános eseményekkel (horvát részről egy szimpóziummal, nálunk pedig a Társadalmi játékok napja című rendezvénnyel) hívjuk föl a nyilvánosság figyelmét a problémára.

A program főbb elemei voltak:

  • egy közösségszervezésről szóló képzés azzal a céllal, hogy segítsük horvát és magyar szegénységet megtapasztalt emberek önszerveződését. Nagy öröm volt a számunkra, hogy több képzési résztvevő az ezt követő években is velünk maradt aktivistaként.
  • A fórumszínház módszere "az elnyomottak színháza" néven is ismert, lényege, hogy a színház eszközeivel rávilágítson a társadalmi egyenlőtlenségekre, segítsen megerősíteni az ezt elszenvedőket, megfogalmazni a tapasztalataikat és megértetni az elnyomás működésmódját a nézőkkel a résztvevők segítségével. Workshopunk keretében az ún. újságpapírszínház módszerével dolgoztunk föl helyzeteket a közmunkások és a szegénységben élő gyermekes családok mindennapjaiból. Fontos volt a számunkra, hogy a résztvevők között együtt játszottak szegénységet megtapasztalt aktivisták, velük szolidáris önkéntesek és egyetemisták.
  • A régiós együttműködésen alapuló projektet az Európai Szegénységellenes Hálózat olyan kiemelt figyelemmel tüntette ki, hogy felhívást kaptunk, hogy mutassuk be Brüsszelben is a szervezet szegénységről szóló éves szakpolitikai eseményén, amelyen a szakszervezetek, európai parlamenti tagok és az Európai Bizottság is képviseltette magát.

 

Országjárások - Hatalom a hátizsákban

2015-ben indítottuk útjára Hatalom a hátizsákban címmel országjáró rendezvénysorozatunkat azért, hogy tagszervezeteinket aktívan bevonva a fővároson kívül is szervezzünk beszélgetéseket a jövedelmi szegénység és közfoglalkoztatás témájában, illetve emellett bemutassuk a garantált minimumjövedelem koncepcióját. Saját bemutatkozásunk mellett széles időkeretet hagytunk mindegyik alkalommal arra, hogy a jelenlevőkkel és helyi ügyeikkel, élethelyzetükkel is megismerkedjünk, megerősítsük velük a kapcsolatainkat, illetve a helyi tagszervezet segítségével új partnerekkel vegyük fel a kapcsolatot. Az országjárás első állomása Pécs volt, de az év során ellátogattunk Kispestre, Miskolcra, Szegedre, Győrbe, Debrecenbe, Győrtelekre és Mátraverebélyre is.  

 

A szegénységben élők európai találkozója

November 19-20–án zajlott Brüsszelben A szegénységben élők európai találkozója (The European Meeting of People Experiencing Poverty), amelyen az Európai Szegénységellenes Hálózat közreműködésével 30 ország, köztük Magyarország is képviseltette magát. A találkozót egy négy alkalomból álló képzés előzte meg, melynek során különböző kérdéskörök mentén dolgoztuk föl a szegénység témáját, és a delegáció hazaérkezése után egy utánkövető alkalmat is tartottunk. Szervezetünk négy fővel (három szegénységet megtapasztalt aktivista és a küldöttség koordinátora) képviseltette magát a találkozón. A két nap során intenzív munkában öt külön csoportban dolgoztak a delegáltak. A részvevők bemutatták a hazájukban  megtapasztalható szegénység sajátos vonásait, valamint az országukra legjellemzőbb szociálpolitikai folyamatokat is. Egyúttal a döntéshozók felé is megfogalmazták követeléseiket, melyek a következők:

  • az alapvető jogok és a méltó megélhetés biztosítása,
  • a szegénységben élő -  és főként a hajléktalan - emberek üldözésének megszüntetése,
  • legfőbb  célnak jelölték meg a garantált minimumjövedelem bevezetését a legrászorultabb réteghez tartozók számára azon országokban, ahol jelenleg nem érhető el ez a típusú jövedelmi juttatás.

pep_2015.jpg

Fotó: MSZEH, Szegénységben élők európai találkozója, Brüsszel, 2015 (balra a négy tagból álló magyar delegáció, jobbra a belga küldöttség két tagja)

 

Energiaszegénység

Három fő programunk kapcsolódott ehhez a témához 2015-ben:

  • a "Szervezkedjünk tüzelőért!" című kampány keretében megismételtük a szociális tűzifáról szóló információs tevékenységet (erről lásd 2014-ről szóló bejegyzésünket részletesebben),
  • az Ökoszolgálat Alapítvány partnereiként segítettünk abban, hogy körülbelül 30 szegénységben élő család spórolhasson a téli tüzelőjén. Az Ökoszolgálat munkatársai és önkénteseink újították fel a családok nyílászáróit szilikonos szigeteléssel. A munka a fővárosban, a VII. és VIII. kerület alacsony jövedelmű és/vagy tartósan munkanélküli, közfoglalkoztatott vagy gyermeküket egyedül nevelők lakásaiban kezdődött, majd Miskolcon, Kecskeméten és Pécsett folytatódott.

okoszolgalat_nyilaszarok_csereje_2015_onkentesek.jpg

Fotó: MSZEH, önkéntesek segítettek a nyílászárók cseréjében, 2015

 

Közfoglalkoztatás

A Közmunkás Mozgalom a Jövőért (KMJ) csoport szervezése során 2015-ben mérföldkövek voltak:

  • A közmunka ünnepe: a május elsején megtartott programon a csoport érintett aktivistái közmunkás majálist szerveztek, ahol bemutatták a „Közfoglalkoztatási akadálypálya” című játékot, hogy a résztvevők a közmunkások mellényébe bújva a saját bőrükön tapasztalják meg, hogy milyen nehézségekkel, megaláztatással szembesülnek a közfoglalkoztatottak a mindennapjaikban. A majálison kb. 80-100 fő vett részt és 60-65 ember ment végig az akadálypályán. Cikk is született az eseményről.

a_kozmunka_unnepe_2015_majus_1.jpg

Fotó: MSZEH, A közmunka ünnepe, 2015

  • A Közös Esély Egyesülettel és Kispest önkormányzatával együttműködésben május 15-én fórum zajlott Kispesten a Közpark Kft. udvarán, ahol mintegy 70 közfoglalkoztatott volt jelen. A fórumon beszélgettünk a március elsejétől életbe lépett új szociális ellátások rendszeréről és a közfoglalkoztatás tapasztalatairól. Mivel az alpolgármester is rész vett a programon, sok kritikus hangvételű kérdést illetve bírálatot kapott, bár ezek elsősorban a közmunka és a szociális bérlakások elosztására vonatkoztak.
  • 2015-ben a KMJ csoport két stratégiai tervező elvonulást is szervezett (áprilisban és augusztusban).
  • Szeptemberben elindult a Készpénzes kifizetés kampány, hogy minél több közfoglalkoztatott érvényesíthesse jogát: kérése esetén készpénzben kaphassa a fizetését. Ezt a törvény (az Mt.) lehetővé is teszi, egyben kötelezi a munkáltatókat, hogy ha van házipénztáruk, a készpénzes kifizetést biztosítsák. Mégis azt tapasztaltuk, hogy számos munkáltató kötelezi a közmunkásokat bankszámla nyitására. A Facebookon, valamint blogunkon és hírlevelünkben is felhívtuk a közmunkások figyelmét arra, hogy éljenek jogukkal és egy nyílt levél átadásával egybekötött utcai akciót is megvalósítottunk, erről videó látható ITT. A kampány sikeres volt, a Belügyminisztérium levélben hívta föl a foglalkoztatók figyelmét, hogy nem kötelezhetik a közmunkásokat bankszámla nyitására.

A továbbiakról lásd a csoport blogját.

 

Települési közösségszervezés 

Pécs

2014 decemberében indult félállású közösségszervezőnk, Tasnádi Zsófia munkája a pécsi Gyártelep városrészben. Az Élmény Tár Tanoda korábbi munkájára építve Zsófi és a tanoda mentorai a tanodába járó gyerekek szüleit kezdték érdekérvényesítő csoportba szervezni, valamint a környéken lakókkal interjúkat lefolytatni. Két kisebb területű szegregátum lakhatási ügyei kerültek így a középpontba: az Előd utcában a bevezető útszakasz lebetonozása vált az egyik jól körvonalazódó ügyé, a Csaba utcában pedig a szemét elszállíttatása illetve a lakók bérleti jogviszonyának rendezése mutatkozott a helyiek legégetőbb problémájának. (Az ügyek 2016-ban folytatódtak.)

 

Mátraverebély

2015 szeptembere óta dolgozik az MSZEH félállású munkatársa Nógrád megyében, ahol a közfoglalkoztatottak munkakörülményeit kutatja, és elsősorban egy nőkből álló érdekérvényesítő csoport szervezését kezdte el. A régióban a gazdasági kiszolgáltatottság és a kevés munkalehetőség miatt csak nehézségek árán tudnak a szegénységben élők lépéseket tenni érdekeik érvényesítésért. Számos problémáról számolnak be a munkahelyi tisztaság, eszközökkel való ellátottság, a munkahelyi konfliktusok tekintetében is. A kistelepüléseken zajló szervezői munka fontos része a helyi közösség valódi megerősítése és a párbeszédeken alapuló konfliktuskezelési megoldások keresése. Mátreverebélyen ennek jó alapot teremtett több olyan társadalmi innovációkat felhasználó program, amely az MSZEH itteni közvetlen szerepvállalását megelőzte. A helyi szervezői folyamat első sikere a Méltó megélhetés hete keretében (lásd fönt) októberben a településen tartott egy beszélgetést és közösségi játékdélutánt a jövedelmi szegénységre koncentrálva, amelybe a helyiek lelkesen vonódtak be.  

 

Képzések

Több mint 10 ingyenes képzést szerveztünk szegénységben élő emberek és szegénységgel foglalkozó szervezetek számára azért, hogy hatékonyabban tudják képviselni az ügyeiket.

A képzések, képzési témák - a teljesség igénye nélkül:

  • januárban 5 napos közösségszervező alapképzést tartottunk, a résztvevők a közösségi érdekérvényesítés módszereiről tanulhattak, közülük többen bekapcsolódtak "Ez a minimum!" című kampányunkba, illetve volt köztük olyan is, aki ezt követően fogott bele közösségszervező tevékenységbe a saját szervezeténél,
  • márciusban a kampánykommunikációról szerveztünk képzést,
  • májusban a tagtoborzás és a szervezeti bázisépítés volt a téma,
  • júliusi Civil média című képzésünk keretében a fotózás, videókészítés és vágás alapjaival ismerkedhettek meg a résztvevők, áttekintve, hogy ezek az eszközök hogyan alkalmazhatók hatékonyan az egyes ügyek bemutatása során,
  • ugyanebben a hónapban Hannah Willage, az USA-ban működő Chicago Coalition for the Homeless közösségszervezője volt a vendégünk a Taktikák és technikák 1. című képzés keretében, aki számos témát segített átgondolnunk (az egyes érdekvédelmi technikáktól kezdve a toborzási elveken át a problémák ügyekre való lebontásáig), képzési tapasztalatairól pedig a szervezetük blogján is beszámolt - ITT,
  • augusztusban kampánytervező műhelyet tartottunk,
  • szeptemberben közösségi vezetőket készítettünk fel egy háromnapos képzés keretében,
  • decemberben különböző társadalmi csoportokat érintő kirekesztésről tartottunk képzést a Budapest Pride és a Menedék Egyesület segítségével.

 

Miniprojektek

2015 első felében tagszervezeteink számára Helyi Háló címmel miniprojekt-pályázatot írtunk ki, melynek kettős célja volt: 1. azon tagszervezeteink támogatása, melyek a szegénységben élők aktív részvételére építve a társadalmi nyilvánosságot megszólító és érdekképviseleti tevékenységükkel hozzájárulnak a szegénység és kirekesztés csökkentéséhez; illetve, 2. hogy erősítsük a kapcsolatot a tagszervezeteinkkel, valamint támogassuk őket a saját tagjaikkal, önkénteseikkel, aktivistáikkal való együttműködésben.

Öt miniprojektet támogattunk 2015-ben:

  • A Budaörsi Tanoda miniprojektjének célja a szegénységgel kapcsolatos alapvető információk eljuttatása volt különböző társadalmi csoportokhoz; különös tekintettel a gyerekek, fiatalok bevonására, a  velük foglalkozó szakemberek és partnerszervezeteik segítségével. A program egyik legfontosabb eleme a Ne a szegények, hanem a szegénység ellen harcolj! Szegénységellenes napközis nyári tábor Tarnazsadányban c. esemény volt, amelyen a gyerekek és fiatalok a szegénységről, a társadalomról, a roma identitásról tanulhattak játékos formában.
  • Az Alapítvány az Örökbefogadó és Nevelőszülőkért pályázatának célja a Pest megyei Abony és Cegléd településeken élő nevelőszülők, a náluk nevelkedő gyermekek, utógondozott fiatal felnőttek érdekképviseleti tevékenységekbe való bevonása, valamint a velük való közösségépítés volt, több témakör - a gyermekek jogai és az internetbiztonság, a kirekesztés és a gyűlöletbeszéd - mentén. A projekt három fő tevékenységre összpontosított: a nevelőszülők, valamint ezzel párhuzamosan gyermekek és utógondozottak csoportos képzésére, végezetül pedig egy záró fórumra került sor az érintettek és tágabb környezetük bevonásával.
  • A Profilantrop a Kultúrantropológia Társadalmi Hasznosításáért Egyesület miniprojektje keretében fogott közösségi munkába a közösségszervezés módszertanának alkalmazásával. A program célja a Belső-Angyalföldi lakóközösség megszervezése és informális csoporttá alakítása volt, annak mentén, hogy közös válaszokat találjanak helyi problémákra, a lakáskörülmények, az energiaellátás és -felhasználás körülményeinek javítására, és hogy mindezt egy közös érdekképviselet jussanak el. E törekvések elérése érdekében az egyesület rendszeres közösségi találkozókat kezdeményezett és szervezett. A projekt során erősödtek a kapcsolatok a helyi lakók között, és felszínre bukkantak olyan ügyek, amelyek másként nem váltak volna közös gondolkodás tárgyává.
  • A Zöld Fiatalok Egyesület pécsi projektjének célja a társadalmi különbségek csökkentése, és a bevont állami gondozásban lévő gyerekek társadalmi szerepvállalásának elősegítése volt. A program során egy ételosztási akciót sikerült közösen megvalósítanunk; a bevont önkéntesekkel előzetesen személyes találkozót kezdeményeztünk valamint felkészítést tartottunk nekik. A közös főzéssel egy időben egy új közösségi hálózat létrehozása is elkezdődött; emellett az érdeklődők és az önkéntesek szakmai tájékoztatást kaptak olyan témákban, mint például hogyan lehet olcsó és egyben egészséges étrendet összeállítani, vagy miért van jelentősége a környezettudatos életmódnak.

***

Önkénteseink, aktivistáink, tagjaink és partnereink nélkül ezek a tevékenységek nem valósulhattak volna meg. Mindannyiuknak köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://meltomegelhetes.blog.hu/api/trackback/id/tr1212283917

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása