MÉLTÓ MEGÉLHETÉS

Felhívás - FHT elvesztése tartós betegség miatt

2017. június 13. - MSZEH_HAPN

Meg akarják vonni tőled a 22 800 forintos foglalkoztatást helyettesítő támogatást (FHT)? Vagy már meg is vonták?

Ha igen, milyen indokkal?

Az elmúlt hónapokban több olyan esetről értesültünk, amikor álláskeresőket töröltek (vagy készültek törölni) a munkaügyi nyilvántartásból és megvonták a 22 800 forintos foglalkoztatást helyettesítő támogatásukat (FHT), arra hivatkozva, hogy az érintettek foglalkoztatásra nem alkalmasak.

Nem elég, hogy az FHT megvonásával végleg ellehetetlenül a rászorulók megélhetési esélye, de egyúttal elveszítik társadalombiztosítási jogosultságukat is, ami tartósan beteg emberek esetében egy sorscsapással ér fel. Az ügyben az Alapvető Jogok Biztosa is a törlések jogellenes voltára hívta fel a figyelmet (itt olvasható).

Ahhoz, hogy hálózatunk fel tudjon lépni az FHT-ból kizárt emberek érdekében, szükségünk van a te segítségedre is!

Szeretnénk feltérképezni ezeket az ügyeket azért, hogy változás történhessen azokban az esetekben, amikor a szabályozási, eljárási visszásságok, méltánytalanságok miatt szegénységet megtapasztaló, korábban jogosultnak minősített emberek esnek el ettől a támogatástól, és kerülnek ezáltal még nehezebb helyzetbe.

Ha Te is ezzel a problémával szembesültél, írd meg a panaszodat nekünk a hapn@hapn.hu címre, jelezve azt is, hogy névvel vagy név nélkül osztod meg a történetedet!

Segítségeddel pontosabb képet kaphatunk erről a helyzetről és lépéseket tehetünk a változtatás felé. Köszönjük!

Magyar Szegénységellenes Hálózat, 2017

A bejegyzés trackback címe:

https://meltomegelhetes.blog.hu/api/trackback/id/tr2012589415

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása