MÉLTÓ MEGÉLHETÉS

SAJTÓDÍJ - A szegénységről méltósággal

Tanácskozik a zsűri...

2017. január 24. - MSZEH_HAPN

Miközben a szegénység társadalmi probléma, és minden számadat mögött emberi sorsok, erőfeszítések, nehéz élethelyzetek vannak, a szegénységről mégis sokszor esik szó a médiában sztereotip, leegyszerűsítő módon. Ennek ellensúlyozására a szegénységet és a szegénységben érintettek küzdelmeit hitelesen bemutató sajtós törekvések megerősítése érdekében idén a Magyar Szegénységellenes Hálózat (MSZEH) útnak indítja A szegénységről méltósággal című sajtódíjas kezdeményezését.

A díjjal olyan, tavaly megjelent cikkeket, riportokat, interjúkat, tudósításokat – és ezen keresztül alkotóikat – szeretnénk jutalmazni, amelyek a szegénységet megtapasztalt érintettekből álló zsűri véleménye szerint megfelelő módon; körültekintően, méltósággal és árnyaltan mutatják be a szegénységben élők helyzetét. Reményeink szerint kezdeményezésünkkel megmutathatjuk, hogy e nehéz történeteket és a szegénységben élők helyzetének összetettségét a sajtóban lehet körültekintéssel, odafigyeléssel, a szereplők méltóságát tekintetbe véve, perspektívát mutatva ábrázolni; a tények és a háttér megfelelő felkutatásával, bemutatva helyzetük változtatására irányuló erőfeszítéseiket, és egyben a nehézségeket megélő emberek megszólaltatásával (akiknek maguknak kevés érdemleges megnyilatkozási lehetőségük van) – díjunkkal az ilyen megközelítést és jó gyakorlatokat szeretnénk elismerni. 

A sajtódíjat Európa-szerte az Európai Szegénységellenes Hálózat (EAPN) több tagszervezete átadta az elmúlt hónapokban, többek között szomszédaink, Ausztria és Horvátország hálózata is.

A zsűrizési folyamatban részt vesznek a Közmunkás Mozgalom a Jövőért, a Lépjünk, hogy léphessenek Egyesület, A Város Mindenkié és a Magyar Szegénységellenes Hálózat aktivistái, akik az ország több pontjáról érkeztek, Bátonyterenyéről, Győrből, Kecskemétről, Budapestről. A díjátadó jan. 30-án 18 órakor lesz a Palantír Film Alapítvány / DocuArt moziban, eseménye a Facebookon itt elérhető.

 

sajtodij_szegenyseget_meltosaggal_a_zsuri_tanacskozik.jpg

 Fotó: Összeült sajtódíjunk zsűrije

A bejegyzés trackback címe:

https://meltomegelhetes.blog.hu/api/trackback/id/tr8912151005

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása